A nagy háború alatt városunkban működött az ország legnagyobb hadifogolytábora, ahol összesen több mint százezer embert regisztráltak. Természetesen nem mindannyian tartózkodtak itt egyszerre, és sokan közülük kijártak dolgozni a környékre. Még a tábor fennállásának idején készült egy „Hadifogolytábor Esztergom mellett, 1916-ban” (Zajatecký tábor u Ostřihomi v roce 1916.) cseh vagy szlovák nyelvű feliratos kartonlap, amely három ritka fényképet tartalmaz. Alighanem tablónak készültek.
A táborról dióhéjban: Az első világháború kezdetén, a harcok gyors befejezésében reménykedve, a csődbe ment üveggyár területén, az üzem épületeinek, lakótelepének felhasználásával alakítottak ki hadifogolytábort. A konfliktus viszont nem ért véget, mire a falevelek lehullottak, ezért a túlzsúfolt táborban kolera- és tífuszjárvány ütött ki. A betegségekben elhunyt hadifoglyok számára sorra nyitották a temetőket. A bemutatott képek a 7-es számú hadifogolytemetőről készültek. Aki ismeri Esztergom ezen részét, tudja, hogy a Kis- és a Nagy-Strázsa-hegy között 1538 orosz, szerb, olasz és román hadifogoly nyugszik. Nevük olvasható a temető bejáratánál. Most ennek a temetőnek a korabeli állapotába nyerünk betekintést.
A táborba a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészei, turkológusai és finnugristái jártak, hogy az Orosz Birodalom különböző tájairól ide érkező hadifoglyok nyelveit kutassák.
Az első 1916-os téli képen még láthatóak a mára már eltúnt keresztek. Balra, a távolban egy férfi sziluettje látható. A sírokat a háború után a közeli szalézi rend iskolájának diákjai gondozták. Később az iskola megszűnt, és miután a szovjet hadsereg használta gyakorlatozásra a környéket, már esély sem volt a temetők gondozására. A sors fintora, hogy az orosz katonák síremlékei, fejfái pont a szovjet jelenlétnek köszönhetően tűntek el.

A hadifogolytábor város volt a városban saját pénzzel miután a hadviselő államok vöröskereszt szervezetei megállapodtak a fogolytáborok belső használatára kibocsátható tábori pénzekről. A második 1916-os képen a felirat szerint a kovácsműhely látható valahol a tábor mellett.

A következő kép a tiszti étkezdét ábrázolja. Az épület ismerős lehet azoknak, akik valaha rákerestek a környék történetére. Mára ebből a kávéházból, vendéglőből semmi sem maradt. A háború végéhez közeledve „minthogy (…) minden rend felbomlott, a fogolytáborban sem volt szó vagyonbiztonságról és folytatódott a fosztogatás. 1918 november 3-án reggelre a fosztogatók teljesen kipusztították a tábort. Kaufmann Ferenc tábori vendéglős raktárának helyiségei felfeszítve, az ablakok bezúzva. A raktárból minden eltűnt. A konyhából minden edényt elloptak. A kávéházban volt biliárdasztalok zöld huzatát kivágták, a bőrszékeket és dívánokat megnyúzták, szóval a kávéházi helyiségből az utolsó székig mindent eloroztak.”1 Kaufmann volt az, aki ekkortájt a belvárosi Központi Kávéházat is üzemeltette.

Ha valaki elsőre nem ismerné fel a fenti épületet, a lenti, közismertebb képet már alighanem látta. Nagyjából a mostani autókereskedés helyén állt a vendéglő. A helyszín beazonosításában segíthet, hogy a szemben lévő törzstiszti pavilon ma is megvan.

Egy korábbi mozaikképeslap ugyanezt a házat színházként jelzi. Ha eredeti formájában megmaradt volna az épület, Kertváros ékköve lehetne ma is.

A következő fotók már nem a talbó képei, valaki más munkái, de közelebbről mutatják meg a temetőt.és annak bejáratát. A kapu fölötti felirat VII/A hősi és hadifogolytemetőként nevezi meg a helyet, de a fényképész az itt nyugvók számát egy nagyságrenddel nagyobbnak tüntette fel a kép hátfeliratán.

A Strázsa-hegy ekkor még nem volt olyan erdős, mint ma. A terület ma már a nemzeti park fokozottan védett része. Mint oly sok egykori katonai területen, -aminek környékére az átlagember be nem tehette a lábát negyven évig- a természet visszavette, amit csak tudott, a növény- és állatvilág gazdagsága miatt pedig országszerte védetté nyilvánították ezeket a helyeket a kivonulás után.

A 7-es temetőt 2008-ban sikerült rendbe tenni. A temető kapuját néha helytelenül székelykapunak nevezik, pedig itt egyetlen magyar sem nyugszik. A telek bekötőút felőli oldalát narancseperfák szegélyezik. Talán csak itt és a biciklisút mentén vannak ezek a fák ilyen mennyiségben a városban. A nagyrészt elpusztult temetőben lehetne méltóbb helyet is kialakítani, de a természeti védettség miatt semmilyen idegen anyagot nem lehet bevinni a területre, tehát legalább vigyázzunk arra az állapotra, ami most adott.

A tábor életéről még bőven akadnak fényképek. Egy következő cikkben néhány használati tárgyat és hadifogoly-faragványt is bemutatok. Addig is, akit érdekel a hely története bővebben, tanulmányozza dr. Négyesi Lajos és Miklós Tamás munkáit. A bemuatott képek, újságok Viola Bence / Villy magángyűjteményének darabjai.
- Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék multja és jelene (SZALAY BÉLA és VADAS LAJOS szerk.) 312. oldal ↩︎
Kövess minket a Facebookon!
További történetekért, érdekességekért és helytörténeti tartalmakért kövess minket Facebook-oldalunkon.
Regia Civitas